Köszöntő

Rettenetesen boldog, örömökben és valóra vált(ott) álmokban gazdag, nevetésben bő és sírásban szűk, vidám, teremtő és felszabadító 2017-es évet kívánok minden kedves olvasómnak, aki már odaért! 

Akinek hozzám hasonlóan még van 45 perce ’16-ból, az tegye el ezt erre a rövidke időre. 😉

Évösszegzés

Mielőtt még ünnepelnénk ma, időt szakítottam arra, hogy egy kicsit átgondoljam az évet, és elgondolkozzak a következőn.

És mennyi minden történt idén! Az évet a Békával nyitottam, de akkor a kapcsolatunk még nagyon hullámvölgyes volt. Nagyon szerettem természetesen, de amíg nem tudtam elengedni az elvárásaimat irányába, és örülni annak, amit adni tud, addig nagyon NAGYON sok problémánk és veszekedésünk volt. Aztán egy nagyon harmonikus időszak jött, és most így az év végével megint vannak kisebb súrlódások – de szerintem nincs olyan kapcsolat, amiben nincsenek. És azt gondolom, hogy ezek megoldásához ismét magamon kell dolgoznom. Ha bennem rend van, akkor nagyon jók vagyunk, és félreértés ne essék, iszonyat jól kijövünk és nem veszekszünk, csak bennem nincs minden rendben.

Na de átevezek a munkára. Az éttermet ebben az évben sokszor ott akartam hagyni.Kezdődött februárban, amikor megkértek, hogy maradjak, aztán július végén, amikor egy előrehozott esemény miatt kellett meghosszabbítanom a maradást, azután az év végét tűztem ki, de szerintem ezt is meghosszabbítom, amíg a kis bizniszem, amibe belekezdtem valamivel könnyebben jósolható, sőt kiszámítható fejlődést nem mutat. Közben azért lemondtam menedzserként, és sokkal jobban érzem magam a bőrömben, hogy újra felszolgálok. De az tagadhatatlan, hogy meghatározó élmény volt az életemben, amiért hálás vagyok.

Élmények terén voltam a Harry Potter stúdióban, láttam a Tardist, elmentem a British Museumba, és voltam paintballozni meg a Thorpe Parkban, amit nagyon nagyon imádtam. Voltunk idén is a Winter Wonderlandben, ami nagy élmény volt megint, nem fogom megunni.

A karrierem és jövőbeli célom terén haladok, habár néha lassúnak érzem, de határozottan haladok, két projektben is részt vettem, ami nagyon nagy élmény és hatalmas előrelépés volt számomra, amiről szándékkal nem írok most többet. Ezeket mindenképp folytatni szeretném, és bővíteni is.

Eseménydús év volt… nagyon is. Tele fenttel és lenttel, ugyanakkor nagyon most jobban emlékszem a fentekre, aminek örülök, mert ez megerősít abban, hogy jól haladok, és alapvetően boldog vagyok az életemben. Persze a változás és haladás és formálódás az továbbra is a főfőfő irány és mozgatórugó.

Spiri

Ezt a kifejezést Soma Mamagésától tanultam (spirizni), akinek mostanában olvasom/hallgatom az anyagait. Valahogy az előadásai jobban megfognak, mint az írásai (de azért go újegyensúly mert nagyon tetszenek az írások, nem véletlen, Eszter is ott ír akit régóta követek).

Azt érzem ennek kapcsán, hogy talán elkezdtem tisztulni, igen, már így, hogy elkezdtem hallgatni meg ezzel foglalkozni ismét. De azért nagyon hosszú út lesz ez, már látom, be is jelentkeztem itt egy magyar kineziológushoz, egy nagyon fura és nyugtalanító tapasztalat miatt: beteg vagyok pár napja (és le a kalappal a Békám előtt mert legalább olyan szépen gondomat viseli mint annak idején édesanyám) és tegnap este-éjszaka nem tudtam elaludni mert rá jött a testemre egy fura hullám. Nehezen tudom ezt megmagyarázni. Azt gondolom, hogy nem félek a haláltól, mégis amikor megfájdul a mellkasom és zsibbadni kezd a karon vagy elkap valami fura érzés (pl ahogy ezeket a sorokat írom összezsugorodott teljesen a gyomrom és a torkom is össze van szorulva mintha nem kapnék levegőt) mintha a testem pánikolna, igen, így tudom legjobban megmagyarázni. 

Nagyon fura és kellemetlen érzéssorozat ez és alig várom, hogy magam mögött tudjam, mert tudom, hogy ez a nagypapám és nagymamám váratlan halála miatt van (főként a nagyapám akit szívroham vitt el és ezután pánikrohamaim voltak) de ettől, hogy tudom ezt, a testem még produkál ilyeneket és ilyenkor az agyam automatikusan arra gondol, hogy mi van, ha nekem is szívrohamom van és készenlétben áll, hogy hívni kell-e a mentőt, és mivel egyedül vagyok ilyenkor (éjszakánként mert a Béka éjszakás) így ez még nyugtalanítóbb érzés.

Szóval ezt érdemes lesz feloldatni, pláne mert hiszek a gondolatok teremtő erejében, és úgy érzem, ehhez egyedül már kevés vagyok.

Ismerős a helyzet?

Amikor próbálsz valami számítástechnikai problémát megoldani, és már tök közel jársz a negoldáshoz, amikor arra gondolsz, megkérdezed az embert, aki amúgy is jobban ért hozzá (az enyémnek még papírja is van róla) majd az úgy megbonyolítja az egészet, hogy a büdös életben ki nem kavarogsz belőle, és azt is megbánod, hogy szóltál valamit, mert te már rég megoldottad volna?

Na emiatt szét(baszott az ideg)vetett az öröm egy órán keresztül munka előtt. Aztán minden maradt a régiben. De még dolgozik rajta…

Reformkonyha

Mosogatok. A Béka meg az “Átokkal” játszik (FIFA), teljesen belemerülve.

-Babe, what do you want to cook? – kérdezi tőlem. Nem röhögtem (csak majdnem) hanem válaszoltam.

-Cleaned plates.

Még az is időbe telt hogy ez odaérjen. Azakurvaps.

Sosem síró gyerek

A Full Houset nézem, igen azt amiben az Olsen lányok még nagyon kicsik és nagyon cukik, és azon gondolkozom közben, mennyire irreális már az, hogy Michelle (a szerepneve az ikreknek) sosem sír. Soha. Még akkor sem, amikor a kispajtása hazamegy. És napokig csak a nevét mondogatja, de egy könnycsepp nem hagyja el a kis szemecskéit.

Azért ez is elmenne egy jó kis utódgyártó programnak a kormány számára. Mint a Vándorcirkusz.